Az ALUPROF 2016-ban ismét a Nyílászárógyártók Vezetője

Az ALUPROF, Európa vezető alumíniumrendszer gyártója immár nyolcadik éve folyamatosan megkapja a megtisztelő „Nyílászárógyártók Vezetője” címet, ezúttal az ablakárnyékolók és alumíniumrendszerek kategóriáiban aratva győzelmet. Az idei szavazás záróeseményére október 19-én került sor a varsói Dom Rzemiosła Polskiego-ban. A díjat a cég nevében Małgorzata Wojtasik, az Aluprof kereskedelmi igazgatója vette át.

Új SKEF rendszer redőnyök felszereléséhez

A piacon uralkodó trendek és a tervezők szükségleteire válaszolva az Aluprof nagyon jól alkalmazható és esztétikus megoldással állt elő, amely lehetővé teszi a homlokzati árnyékolók felszerelését SKE rendszerű redőnydoboz felhasználásával.

Második negyedéves rekord az ALUPROFNÁL

Az ALUPROF S.A. a második negyedéves forgalma 18 százalékos növekedést jegyzett az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az Alumíniumrendszerek Szektorának becslései szerint a Vállalkozáscsoport társaságai közül ez érte el a legnagyobb fejlődést.

A PHI tanúsítványa a kisebb dobozokra is

Örömmel tudatjuk, hogy a darmstadti Passzívház Intézet (Passivhaus Institut, PHI) által kiadott ajánlásnak  megfelelően a 137mm és 150mm méretű redőnydobozok is alkalmazhatók az alacsony energiafelhasználású épületek hez. 

ALUPROF a WPROST hetilap „Lengyel Gepárdja”

A „Lengyel Gepárdok” rangsorolás szerint az Aluprof a harmadik leggyorsabban fejlődő lengyel cég. A WPROST hetilap újságírói által készített összeállításban a nettó eredmény növekedésének dinamikáját, az értékesítés jövedelmezőségét és a vállalkozások saját tőkéjét vizsgáltak.

ALUPROF az 500-as listán

A Rzeczpospolita napilap tizennyolcadik alkalommal tette közzé az „500-as listát”, azaz a Lengyelországban működő legjobb vállalkozások rangsorát. Idén, ebben a presztízzsel járó összeállításban, megjelent az ALUPROF S.A., az építőiparban alkalmazott alumíniumrendszerek vezető európai gyártója.

ALUPROF arany évtizede

Grupa KĘTY S.A. 2006. január 31.-én megvette redőny- és kapurendszereket gyártó ALUPROF Opole-i vállalatot, Már tíz éve elmúlt a ALUPROF és Metalplast-Bielsko összekapcsolásától.

Az ALUPROF a Polyclose vásáron Gentben

A immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő vásár résztvevői közül nem hiányozhat az Aluprof S.A. sem. A cég fő célkitűzése, hogy az alumínium rendszerek (főként ablak-, ajtó-, homlokzati-, redőny- és kapurendszerek) értékesítését növelje az építőipar számára mind a BENELUX államokban, mind Észak-Franciaországban. E stratégia megvalósítása érdekében 2015 júliusában az Aluprof megvásárolta az egyik belga társaság tulajdonjogait, ami lehetővé tette a jelenlét növelését ezen a piacon.